Elértünk valamit. Valamit, amiről régebben nem is hittük, hogy létezik. Hogy lesz még részem ilyenben. Olyan más volt minden... de a két világ végre összeért. Nem váltották egymást, inkább a halványan rátelepedett egyik a másikra. Megváltoztak a dolgok, és most már nem az vagyok aki voltam. De a béke törékeny! Ezt nem szabad sosem elfelejteni.
Bennem van még minden. Minden sérelem és szomorúság ami egykoron eltakart. Érzem a jelenlétét. Olyan, akár egy eső elől megbúvó láng, ami újra erőre kaphat, ha az eső elmúlik. Szóval... nem tudom meddig fog még esni.
Ha visszamehetnék a múltbeli önmagamhoz, azt mondanám: "Légy erős! Nemsokára pirkad és egy új, jobb kor fog érkezni a számodra. És abban a korban nem kell majd félned semmitől. De légy résen! Ne felejtsd el honnan jöttél és miket tanultál ott." Az mondanám: "Te szegény, kivert állat, ne félj az ismeretlentől, mert idővel megismered. És ne gondolkozz a jövőn. Élj a mostnak és ne számold a perceket. Az idő lesz most a legnagyobb ellenséged. De tudd, hogy minden perccel egyre gyengébb lesz nálad! És ha majd nem is lesz annyira fontos neked ez a csata, akkor fogod legyőzni! Amikor hátat fordítasz mindennek és mindenkinek, akkor fog eljönni a változás. Ne akard, de engedd, hogy lassan felemésszen az elmúlás."
Ugyan akkor megnézném magam utoljára, és erőt merítenék belőle. A látvány elrettentene, de erőt sugallna az, hogy most milyen vagyok. Nem más, csak idősebb.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése