Egy álmot álmodok, melyben a tanulmányaim után el tudok helyezkedni. Az állam megteremti azokat a feltételeket, amik kellenek a nélkülözéstől mentes boldog nagybetűshöz. Van igény a tehetségre, a megszerzett tudásra és gyakorlatra. Kezemben a kemény fedeles és nekivágok az életnek. Egyből el tudok helyezkedni, a munkakörnyezet szép, emberhez méltó. Nem kell robotolni és túlórákat vállalni, mert a feladatokat időben el lehet végezni. Nem beosztott vagyok, hanem csapattag. Ugyan úgy kommunikálok a szomszéd szobákban lévő társaimmal, mint a felsőbb emeletem lévőkkel.
A munkaidő után kényelmesen hazatérek és elégetett vagyok a napommal. Mindent megtettem amit rám bíztak és minden jól sikerült. Bár olykor vannak nehézségek, de ezt nem nyomással próbálják meg orvosolni a társaim, hanem motiválással és csapatjátékkal.
Alkonyatkor hosszan nézem a lemenő napot és boldogság tölt el engem. Jó levegőn vagyok, messze a nagyvárosok sötét szmogjától. Kedvesem mellettem van, neki is jó napja volt. Kicsit elfáradt, de majd hétvégén pihenünk egy jó nagyot, hisz erre van az a két hosszú nap a héten. De most este van és lefekszünk.
Reggel valami megváltozott. Egy nagyvárosban ébredek, ahol a villamosok zakatolásától reng az egész panel. A szomszéd megint ordibál a gyermekeivel, mert azok sosem tudnak jól viselkedni. A nap még alig kelt fel, de már készülődni kell mert a legkisebb késés is következményeket von maga után. Összeszedem magam, reggelizni alig tudok de indulnom kell! Tömegközlekedést használok, mert az a legolcsóbb és leggyorsabb lehetőség a fővárosban. Beérek a gyárba és kezdődik a műszak. Mivel múlt héten éjszakás voltam, így ezen a héten délelőttösnek kell lennem. De talán ez a legjobb a három közül, mert így délután még tudok valamit kezdeni a kevéske szabadidőmben. Végig dolgozom a fél napot de a műszak végére már vörösek a szemeim a pislákoló neonfénytől. Elindulok haza.
Újra a lakásomban vagyok, de nem érzem magam otthon. Már lement a nap de a kedvesem még mindig nem ért haza. Valószínűleg túlóráznia kell megint...