A HIT

Talán a legvitatottabb velejárója ez az életnek. Mindannyian hiszünk valamiben. És hogy miért? Erre próbálok most rávilágítani.

Mi emberek mindannyian hinni akarunk valamiben. Lényegtelen, hogy mi az, de kell valami ami kitölti és megmagyarázza az életünk egyes részleteit. Miért élek, mit keresek a földön? Nem számít, hogy mi a válasz ezekre a kérdésekre. Egyszerűen csak elhatározzuk, hogy mi megtaláltuk a kulcsot és már nem is számít más.

Hinni akarunk abban, hogy nem értelmetlen az életünk, hogy nem csak biológiai folyamatok sorozata vagyunk. Hinni akarjuk, hogy nem hiába kelünk fel minden reggel és tesszük meg azokat a dolgokat, amiket szoktunk. Enélkül olyan üres lenne minden. Minden tettünk és döntésünk. Persze megfordul más is a fejünkben. Mi van ha még sincs úgy? Ha tényleg egyedül vagyunk a mindenségben. Semmit sem tudhatunk biztosan, de talán jobb is így.

Reményt ad az életünknek, és ha csak ennyit jelent a hit, akkor már megérte a számunkra. Nem lesz üres az életünk, hihetünk valaminek a létezésében. Ha leegyszerűsítve nézzük, lecsupaszítva mindenféle eszmétől és nézettől, akkor a hit nem más mint egyfajta kulcs a boldogsághoz.

TALÁLKOZÁS AZ ANYAGI VILÁGGAL

"Én ezt birtoklom. Teljes egészében az enyém." Már-már hétköznapiak ezek a mondatok. Nem is tűnik fel, hogy mit jelentünk ki. 

Ahogy növünk és érünk egyre jobban az életünk része lesz a birtoklás tudatának beteges hajszolása. Muszáj birtokolnunk dolgokat, mert anélkül senkik vagyunk. Tényleg? Az emberek megítélését rólunk, sokszor az alakítja, hogy épp miknek vagyunk a birtokában. Van egy jó autód? Van ízlésed! A tárgyakra ráhúzott kultuszok majdhogynem egyidősek az emberrel. Kezdettől fogva küzdünk a minket körülvevő tárgyakért, sőt, néha még emberekért is. Azt gondoljuk, hogy ha megszerzünk valamit boldogabbak leszünk, elértünk valamit az életben, több lettem ettől. Ha úgy érezzük megdolgozunk egy valamiért, majd  megszerezzük, egy ideig örülünk neki, de aztán megszokottá válik és a végén talán még abba is belegondolunk, hogy nem is volt szükségünk nekünk erre. Egyes esetekben még bele is betegszünk abba a életszemléletbe, amit azért alakítottunk ki magunknak, hogy megszerezzük a hőn áhított délibábot.

Az életben semmit sem birtokolhatunk! Nem eshetünk abba a hibába hogy kijelentsük valamiről vagy valakiről hogy a birtokában voltam. Hiába halmozunk fel dolgokat, végül semmit sem vihetünk magunkkal a végén. Az összes dolog amiket megszereztünk illúzió lesz végül, semmi több. Minden elmúlik idővel, semmi sem marad meg abban a formában amiben hajdanán vagy most létezik. Nem szabad ragaszkodni semmihez!

EGYEDÜL VAGYUNK

Egyedül vagyunk. Nem számít mennyit éltük, honnan jövünk, vagy hogy hová megyünk. Egyedül jövünk a világra és egyedül is távozunk. Bár egyes dolgok és személyek közel állhatnak hozzánk, még is... pokolian messze vagyunk egymástól. Olyanok vagyunk akár a csillagok. Messziről nézve egy halmazt alkotnak, egységesnek tűnnek, még is ha közelebb megyünk, rájövünk hogy egy-egy csillagot, fényévek választják el egymástól. Magányosan bolyonganak a hideg térben.

Nem számít mennyien vesznek körül, vagy hogy mennyien mondják azt hogy szeretnek, ez csupán illúzió. Nem lehet kimondani úgy a szeretlek szót, hogy közben ne gondolnánk saját magunkra is. Azért mondom mert nekem jól esik, vagy csak azért, hogy neki jól essen és ezt is magunkért csináljuk. Ha teszünk valami jót egy másik félnek, akkor titokban ott motoszkál bennünk az, hogy cserébe várunk majd valamit érte. Lehet nem gondolunk erre, de a természetünkből adódik ez. Ha pénzt adunk egy hajléktalannak, azt reméljük majd a végső elszámolásnál megdicsérnek minket. Igen, jót cselekedtél másokkal, ezért bebocsájtást nyersz az öröklétbe...

Nem tudnék olyan cselekedetet mondani, amit úgy csináltam, hogy közben ne gondoltam volna saját magamra. Ez az ember? Ezek vagyunk mi? Ha meg akarsz tenni valamit, azt csak is saját magadért csinálod. Ne várj senkitől őszinte segítséget, mert ő is csak saját magáért cselekszik majd. Tisztában vagyok vele, hogy sokan elutasítják majd ezt, úgy hogy bele sem gondolnak. Egyedül vagyunk!