Egyedül vagyunk. Nem számít mennyit éltük, honnan jövünk, vagy hogy hová megyünk. Egyedül jövünk a világra és egyedül is távozunk. Bár egyes dolgok és személyek közel állhatnak hozzánk, még is... pokolian messze vagyunk egymástól. Olyanok vagyunk akár a csillagok. Messziről nézve egy halmazt alkotnak, egységesnek tűnnek, még is ha közelebb megyünk, rájövünk hogy egy-egy csillagot, fényévek választják el egymástól. Magányosan bolyonganak a hideg térben.
Nem számít mennyien vesznek körül, vagy hogy mennyien mondják azt hogy szeretnek, ez csupán illúzió. Nem lehet kimondani úgy a szeretlek szót, hogy közben ne gondolnánk saját magunkra is. Azért mondom mert nekem jól esik, vagy csak azért, hogy neki jól essen és ezt is magunkért csináljuk. Ha teszünk valami jót egy másik félnek, akkor titokban ott motoszkál bennünk az, hogy cserébe várunk majd valamit érte. Lehet nem gondolunk erre, de a természetünkből adódik ez. Ha pénzt adunk egy hajléktalannak, azt reméljük majd a végső elszámolásnál megdicsérnek minket. Igen, jót cselekedtél másokkal, ezért bebocsájtást nyersz az öröklétbe...
Nem tudnék olyan cselekedetet mondani, amit úgy csináltam, hogy közben ne gondoltam volna saját magamra. Ez az ember? Ezek vagyunk mi? Ha meg akarsz tenni valamit, azt csak is saját magadért csinálod. Ne várj senkitől őszinte segítséget, mert ő is csak saját magáért cselekszik majd. Tisztában vagyok vele, hogy sokan elutasítják majd ezt, úgy hogy bele sem gondolnak. Egyedül vagyunk!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése