"Én ezt birtoklom. Teljes egészében az enyém." Már-már hétköznapiak ezek a mondatok. Nem is tűnik fel, hogy mit jelentünk ki.
Ahogy növünk és érünk egyre jobban az életünk része lesz a birtoklás tudatának beteges hajszolása. Muszáj birtokolnunk dolgokat, mert anélkül senkik vagyunk. Tényleg? Az emberek megítélését rólunk, sokszor az alakítja, hogy épp miknek vagyunk a birtokában. Van egy jó autód? Van ízlésed! A tárgyakra ráhúzott kultuszok majdhogynem egyidősek az emberrel. Kezdettől fogva küzdünk a minket körülvevő tárgyakért, sőt, néha még emberekért is. Azt gondoljuk, hogy ha megszerzünk valamit boldogabbak leszünk, elértünk valamit az életben, több lettem ettől. Ha úgy érezzük megdolgozunk egy valamiért, majd megszerezzük, egy ideig örülünk neki, de aztán megszokottá válik és a végén talán még abba is belegondolunk, hogy nem is volt szükségünk nekünk erre. Egyes esetekben még bele is betegszünk abba a életszemléletbe, amit azért alakítottunk ki magunknak, hogy megszerezzük a hőn áhított délibábot.
Az életben semmit sem birtokolhatunk! Nem eshetünk abba a hibába hogy kijelentsük valamiről vagy valakiről hogy a birtokában voltam. Hiába halmozunk fel dolgokat, végül semmit sem vihetünk magunkkal a végén. Az összes dolog amiket megszereztünk illúzió lesz végül, semmi több. Minden elmúlik idővel, semmi sem marad meg abban a formában amiben hajdanán vagy most létezik. Nem szabad ragaszkodni semmihez!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése