DÜH

Elegem van! Ezzel kelsz és ezzel éled mindennapjaid. Felemészt teljesen, nem hagy rést vagy lehetőséget. Olyan ez mint a függőség, eleinte csak kicsi kell belőle, amit nem is tartasz számon, aztán egyre több és több, míg nem hosszú pillanatokat tesz semmivé.

Elegem van! Elpattan valami, forrong a véred, tiszta vörös az arcod... Ordibálni van kedved, "Nem jó ez így!" kiabálod. "Elegem van mindenből!" Mire megnyugszol, nem is tudod miért voltál dühös. Kis dolog volt, vagy nagy? Töprengsz. Újra és újra fennakadsz valamin, amibe inkább belé rúgsz mint sem megérted.

Elegem van! Magadra zársz mindent, nem nézel körbe, csak egy irányba. Nem nézed mi van előtted, csak azt ami éppen kiakasztott. Ilyenkor mindenki hibás, aki a közeledben van, nincs menekvés senkinek se. Nem tudnak rólad semmit, csak hogy feldúlt vagy és őket hibáztatod. Nem értik

Elegem van! Kiáltasz hangosan: "Elegem van!" Eleged, beteltél, elteltél, nincs tovább, most már tényleg! Itt az idő, nem mehet már tovább, egyszerűen nem. Elegem van abból, hogy így viselkedsz! Elegem van abból, hogy így bánnak velem! Elegem van abból, hogy nem kapok meg mindent! Elegem van belőle, hogy mindig csak utolsó leszek! Ez nem én vagyok...

Mikor rámutatsz valamire, öt ujjadból csak egy mutat rá és még mindig három rád.