Tisztán emlékszem egy alakra, a múltamból. Bár nem tudok részletbemenően beszélni róla, még is határozottan látom. Vendég volt csupán, nem maradt sokáig környezetemben. Messziről jött, nem ismertem, még sem volt az az érzésem, hogy ismeretlen. Valahogy a találkozásra is számítottam.
Épp egy tengerparton koptattam lábaimmal a fövényt. A tenger lágyan zúgott, oly természetes volt minden körülöttem, mint ha több millió éve nem változott volna semmi. A szokásos napi sétámon voltam, mikor megláttam egy homályos alakot a távolban. Tudtam hogy felém jön. Én már jó ideje nem tudtam moccanni sem miután megláttam. Olyan érzésem volt vele kapcsolatban, mint ha egész életemben ismertem volna, még is idegen volt. Hasonlított valakire, de nem tudtam megmondani kire. Erős alkata volt és határozott. Már nem vagyok biztos pár dologban vele kapcsolatban, de a tekintete egyből megbabonázott. Nagy fekete és határozott szemei voltak. Másra viszont nem emlékszem. Nem jut eszembe milyen formája volt az orrának, vagy hogy hogyan nézett ki az ajka.
Mikor közelebb ért megállt előttem. Észre sem vettem, hogy eltelt már annyi idő, hogy ennyire közel jött hozzám. Valahogy az egész lénye sötét volt és vészt jósló. Egy dologra azonban határozottam emlékszem vele kapcsolatban. Különös volt ez, mert amikor jött felém, nem hagyott maga után lábnyomokat. Azon tűnődtem, vajon túl közel ment-e a hullámokhoz, ami léptei után egyből elmosta azokat?
Nem szólt hozzám, én se hozzá. Erőt vettem magamon és továbbmentem. Mellettem jött végig. Most már közel éreztem a jelenlétét mindvégig. Pár lépés megtétele után, már természetes volt, hogy velem tartott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése