FÁJDALOM

Elkerülhetetlen, kiszámíthatatlan néha meg nem érthető játéka ez az életnek. Rövid kis életünk megtározó állomásai ezek. Fordulatot hozhatnak, de el is pusztíthatnak. Az ember velejéig hatolnak, nem kímélnek semmit és senkit. Olyan mint valami gyilkos tűz. Úgy érezzük nem érdemeljük meg, hogy nem teheti ezt meg velünk. Mindenki mással megtörténhet, de velem nem, nem engedem. Váratlanul toppan be az életünkbe, nem törődik semmivel. Mint egy váratlan vendég, aki hirtelen toppan be a lakásunkban, amiben rend van és nyugalom. Beköltözik és feldúl mindent. Mindent ami eddig megszokott volt és hétköznapi. Akkor jövünk rá, hogy eddig milyen életünk volt, számvetést végzünk magunkban. Eddig mit birtokoltam? Minek voltam az élvezője? Miért vettem ilyen félvárról a dolgokat? Miért érdemlem ezt?

Kérdések, amikre csak nagyon ritkán kapunk válasz. Kérdések, amiket félünk feltenni önmagunknak, mert talán magától a választól is félünk.

Ha elvesztünk valamit vagy valakit, fáj. De lényegében nem is azt sirassuk ami elveszett vagy nincs többé, hanem saját magunkat. Önző dolog ez, emberi tulajdonság. Milyen rossz most nekem, nem ezt érdemeltem, mi lesz most velem?

A fájdalomnak vannak fokozatai. Néha mindet átéljük, néha csak néhányat. De igaz, hogy többféle megnyilvánulásban létezik, folyton alakul, erősödik vagy csökken, hullámvölgyeket és hegyeket sző, míg fel nem emészt teljesen, vagy idővel enyhül és elmúlik, esetleg ugyan úgy távozik mint, ahogy egykor betoppant.

Érezünk dühöt. Nagy mennyiségben érkezik, nem tudjuk megérteni, hogy miért pont velünk történik. Mérgesek vagyunk mindenre ami a fájdalmunk forrásával kapcsolatos. Teljesen elhatalmasodik rajtunk. Eltorzulunk tőle.

Aztán érkezik az elkeseredés, amikor rájövünk, hogy a dühvel már semmit sem tudunk elérni. Megértjük de ez aztán egy hatalmas nagy önsajnálatba torkollik. 

Ez után érkezik a félelem. Félünk attól mennyire fogja megváltoztatni ez az életünket. Együtt tudunk-e majd élni vele? Kicsinek érezzük magunkat, bármihez képest is. Jelentéktelennek.

Majd érkezik az értelem keresése, megpróbáljuk megérteni, hogy miért kaptuk ezt a terhet. Mivel érdemeltük ki ezt? A kozmikus sors játéka csupán vagy egy nélkülözhetetlen időszak, amit át kell élnünk.

Végül következik a megbocsátás. Nem a legkönnyebb lépés, talán a legnehezebb. Nem is az a része nehéz a folyamatnak, hogy másoknak meg tudjunk bocsátani, hanem az, hogy saját magunknak. Ez a legfontosabb és egyben lezárása is az eseményeknek. Nem egy rövid folyamat, lehet hogy egy élet is kevés, hogy meg tudjunk bocsátani magunknak. Ki tudja, lehet csak egy következő életben éri majd el a megnyugvást a szellemünk.