Túl magasan jár a nap, esélyem sincs, hogy megérintsem. Mint egy délceg fa hatalmas nagy koronája, néz le rám megvető vigyorral. Kis ember... hiába küzdesz, úgy is elbuksz. Minden lépésed közelebb visz a végzetedhez. Ha megszületsz, halálra vagy ítélve. Nem vágyhatunk vég nélkül a boldogságra? A madár sem kívánja a repülést, még is megkapja, s az teszi teljessé. Falakkal vagyok körbevéve, mint egy rab. Ítélet: Életfogytiglan! Önmagamba roskadva és kerítve, reménytelen. A legrosszabb társaságot kaptam meg. Hát tényleg nincs menekvés? Koszos sikátorokban tengődjek vég nélkül? Szüntelen nézzem a képet, amit sosem láthatok meg? Pedig csak egy ugrás lenne a fény, egy semmiség, nem több. Lehunyom a szemem egy pillanatra, majd arra ébredek, hogy végtelen föld fedi testem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése